The Little Prince(ss)

2. Fejezet

„A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz.”

21. oldal

Egyest kapok a matekházimra, mert senki sem adta oda, hogy lemásolhassam. Feldúlt vagyok, és mérges – legfőképpen magamra –, amikor valaki a fejemre önti egy elégett gyertya viaszát. Nem tudnak kitolni velem. Rámosolygok A-ra, aztán elmegyek a lányvécébe, hogy türelmesen leszedjem.

Türelmesen, Magena. A neved jelentése hold. A Hold türelmesen sötétíti be a Földet, és mindent, amit csak körülvesz. Nem akkora, mint a Nap, mert az négyszázszor nagyobb, mint a Hold, de a Hold négyszázszor közelebb van a Földhöz.

Ó, bárcsak én távolabb lennék tőle.

Miután mindent kihúzok a loboncomból, felkapom a táskám, és elrohanok az órák után. Senki sem akar odajönni hozzám, bár én csak egy árnyék vagyok a sok bolyongó lélek között.

Nagy levegővel fordulok be a McKinlay Streetbe. Már rég leszálltam a buszról, mert a sofőr csak a Parap kajáldáig vitt el. Nem volt bérletem. Nem voltam szomorú. Vettem görögsalátát, amit bőven megettem, míg hazaértem. Benyitva a lakásba, lezöttyentem az étkezőasztalhoz, és megint megírtam a házim. Anya hazatéréséig még két nap van vissza. Bár fél lábon is kibírom. Sosem szoktam aggódni érte, mert ő csak Maningridán dolgozik. Autóval tizenkét óra, de ő minden hónapban egyszer hazautazik hozzánk repülőgéppel, amivel nincs másfél óra.

Holnap csütörtök, és mi írunk zenetörténelemből. Meg kell tanulnom, aztán elolvasnom apa levelét, aztán az égvilágon semmit sem csinálni.

Szia, Magen!

Az osztályfőnököd üzent, hogy romlanak a jegyeid… mindig alszol, mikor hazaérek. Meg kell beszélnünk ezt. Tanulj ügyesen! Túrórudi a hűtőben. Hoztam négyet. És van narancs is a tartóban, hogy egyenlítsd a mérleget! :) Remélem, jó napod volt.

Oh, igen, a viasz szétroncsolta a fejbőrömet. Még forró volt. De király volt, apu.

Láttam, hogy már nőnek a tulipánok a kertben. Szépek! Majd nézd meg.

Apu

Adtam kaját a macskáknak és a kutyáknak, aztán kimentem a hátsókertbe, hogy meglessem a tulipánokat. Szinte szemet szúr a propeller helye a kőfalban. Apa észre sem vette? Lehetetlen. Loki az ablakot kaparja, bizonyára ki akar jönni. Biztosan nem engedem ki többet. Mi történne, ha az az elmebeteg újra kísérletezne…

Valaki felbukkan a lyukban.

- Helló, - úgy mondja, mintha még nem fejezné be a mondatát. Ja, hát persze! A nevemet mondta. Keresztbe fonom a karjaim, a tekintetemmel próbálom visszatuszkolni a határon túlra. – Még mindig megvan a pirítósod, bár egy hangyacsalád igazán hálás azért, hogy meghagytad. Mi a véleményed, kéred, vagy inkább jótékony célokra fordítod? Él egy bébi-bordáskrokodil a tavamban, olyan kicsi, mint a lábam! – a hosszú, vékony végtagokra pillantok, és felvonom a szemöldököm. Az a dög lehet legalább nyolcvan centi. Az ujjammal egy kettest mutatok, mire idétlenül vinnyogni kezd, és visszamutatja ezt a jelet. Hirtelen elkomolyodik.

 – Oké, gyere, - meg kéne mondanom neki a nevem, mert idegesítő, ahogy felemeli a hangját a mondatai végén. – A kettes jelet úgy veszem, hogy behódolsz Afroditének – várjunk.

Most esik csak le, hogy…

A legveszélyesebb krokodilok közé tartozik és a legnagyobbra is nő, átlagos hossza 3,5-5 méter, de egyes hím példányok a 6 métert és az 1000 kilogrammot is meghaladhatják.

Hevesen tiltakozni kezdek a kezeimmel, nem bírok megszólalni.

- Mi az? Talán őrült vagyok, hogy a legmenőbb krokodilt tartom magamnál… illegálisan? – kacsint, és húz tovább. Egy jó nagy, és mélynek látszó, kék tóhoz vezet, ami a kertjében van. Mi mindent rejthet még ez az esőerdő? A folyadék mélyéről egyszerre csak felemelkedik egy békés állat: ő minden bizonnyal Afrodité, akinek csúnya, heges pofáját nézve gondolkodóba esem nevének miértjén.

- Szép, ugye? Néhanapján segít a repcsi építésében. A múltkor mondjuk bújócskáztunk. Én, ő, meg az ülés egyik darabkája, de aztán megtaláltam mindenkit. Az ülés és Afrodité összebeszéltek! – nevet, én pedig visszatartom a mosolyom. Nem vicces, idegen srác. És az állat nem szép.

Csendben átnyújtja neki a kenyeret, amit a hüllő egy kaffantással bekap. Talán azonnal le is nyelte.

- Marad a hangyacsaládnak? – kérdezem idétlenül.

- Persze! Bármikor kaphatnak, amikor csak akarnak – felmutat a fölöttünk lévő fa ágaira, amelyekről apró pirítósdarabkák lógnak le cérnaszálakon. Röhögnöm kell, de visszafojtom. Kezdek felengedni, de továbbra is távolságtartónak és ridegnek mutatom magam. Nincs szükségem erre a fiúra, és neki sincs rám. A fiúk hazugok. Én is hazug vagyok.

A propeller nyomának helyére ülök, a két határ közé. Kimondhatatlannevűsrác hoz egy tálcát, rajta almával, naranccsal és palacsintával, amelybe túró van töltve. Megint nem kérek. A túróba tuti kábítószer van keverve. Udvariatlanul beleharap, úgy, mint az előbb Afrodité. Másodpercek alatt elfogy az első palacsinta, amelyekbe narancsot és almát pucolt. Mármint a héját. A narancsnak is.

Ez a fiú fura.

Van egy tervem. Mutatok az ujjammal: állj. És átülök a határon túlra, a lyuktól öt méterre.

- Mész is? – megrázom a fejem. Még nem bízom benned, fiú. Még nem lehet. Majd… napról napra. Szépen lassan.

*

JjOyYRoy : Néha nem értelek

JjOyYRoy : Pedig akarlak

JjOyYRoy : Nehéz eset vagy, Magen

MaGENmn : tudom

MaGENmn : megbántottalak?

JjOyYRoy : Ja, asszem

JjOyYRoy : De persze „nincs harag”

MaGENmn: ha valamit idézőjelbe írsz, akkor biztosan hazudsz

JjOyYRoy : „nem is”

JjOyYRoy elhagyta a beszélgetést.

17:25

JjOyYRoy : Elment a net

JjOyYRoy : De ahogy látom te is itt hagytál

JjOyYRoy : Azt hittem nincs szükségünk internetre ahhoz, hogy elérhessük egymást

JjOyYRoy : Magen?

MaGENmn : itt vagyok

MaGENmn : lefogyott a pénzem. mit csináltál?

JjOyYRoy : Semmi olyat, amihez közöd lenne

MaGENmn : ó

MaGENmn : biztosan vágtad magad

MaGENmn : folyton ezt csinálod

JjOyYRoy : nem

JjOyYRoy : * JjOyYRoy egy fényképet küldött *

Lekapcsolom a gépet. Nem bírtam volna tovább olvasni. Az utolsó üzenete, amit küldött, hogy „te ne haragudj”. És aztán csak ugrott.

Csörög a telefonom. Apa az. Szünete van. Letörlöm a könnycseppeket a szemem sarkából, szipogok párat, aztán felveszem a mobilt.

- Apa? Szia – köszönök bele.

- Szia, Magen. Na, milyen napod volt? – kérdez apa.

Viasz.

Roncsolt haj.

Fájó fejbőr.

Összefirkált irodalomkönyv.

- Tök jó – felelem a sírástól elcsukló hangon. – Ötös lett a töritézém.

- Büszke vagyok rád. Mit csinálsz most?

- Olvasok. Jó a könyv, amit rendeltünk – mosolyodom el, apa hallom, ahogy eszik.

- Na, örülök! Cicus, mennem kell. Mindjárt letelik a szünet, és el kell még intéznem dolgokat… - szomorú a hangja. Apa, te beszélgetnél még velem? Kérlek, ne beszélj. Annyira fáj. Ég a tüdőm, és darabokra szakad a szívem.

- Nyugodtan. Én még átnézem a zenetörténelmet. Megvárjalak ma?

- Nem, dehogy – nyammog. – Aludj időben, hogy reggel kipihent legyél. Majd hétvégén megbeszélünk mindent – bólintok, ő is bólint. Elköszönünk, és aztán bontjuk a vonalat.

Mint tűzokádó sárkányból a láng, úgy törik fel belőlem a zokogás.

Roy. Roy. Roy.

Megölted. Te öltedöltedmegte.

Miattadhalthaltmeg.

Levetette magát onnan.

Százötvenmétermagasrólról. 

- Hagyjál békén! – ordítom torkom szakadtából, miközben beletúrok a hajamba. Megérintem a viasz helyét. Csak még jobban bőgök.

Bő-gő-masi-na

Hagy abba, kis hájas

Kopogást hallok az ablakomból. Eljött értem. Biztosan eljött értem, hogy Royhoz vigyen. Roy.

teöltedmeg

Kavicsok pattognak le az üvegről. Felhúzom a redőnyt, aztán kinyitom az ablakot. Az arcomba repül egy murvadarab. Nem szólok semmit, csak lenézek.

- Titokzatos szép lááány! – kiált fel a srác, mire visszacsapom az ajtót, és lehúzom a redőnyt. Akár egész éjszaka koppantgathatsz, nem fogom kinyitni. Én sem fogok kinyílni. Te is itt hagysz. Mint ahogy…

te hagytál magamra engem

Roy már megint ébred, hogy a tűivel az arcomba szúrja, hogy én öltem meg, és énmiattam nem volt ő erős. Hogy én hagytam cserben.

te hagytál